Hírek

Anarcs község búcsúzik díszpolgárától

Hajnal Mihaly 01

„Fáradt utas, ha pihenésre szálla
Nyugalma boldog, édes, szép az álma…
Az élet nem kezdődik, nincsen vége
Egy hullámzó fény csak a mindenségbe!”
(Czóbel Minka)

A nagy mindenségben az élet kezdete és vége jelentéktelen, de földi léptékkel mégis az élet jelentős eseménye a kezdet és a vég. A földi pálya Hajnal Mihály számára is véget ért, de bízva a gondviselésben, remélhetjük, hogy kezdődik a „máslét”, amikor is belép földi halandóként egy másik világba.

Falunap 2022

foldszenteles 038

2022. augusztus 20-án kenyérszentelő falunapot tartottunk. Délelőtt megrendezésre került a kispályás futballbajnokság, ahol nyolc csapat mérkőzött a szépszámú közönség előtt. A I. helyzést az Expendables SC csapat, a II. helyezést a Rézvár csapat, a III. helyezést a Párduc csapat érte el.

Földszentelés

foldszenteles 015

Anarcs Község Önkormányzata harmadik alkalommal rendezte meg 2022. június 18-án a földszentelést a „várdi” úti keresztnél.

Kertész Zoltán polgármester köszöntője után verset mondott Biró Józsefné Irénke. A program következő részében áldás mondott Diák Péter református lelkész, majd a földet megszentelte Kovács Róbert parochus. Ezután Baracsi Endre a Megyei Közgyűlés alelnöke szólt a jelen lévőkhöz. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Seszták Miklós kormánybiztos úr, aki köszöntőt mondott. A földszentelés közös ebéddel zárult a Szociális Ellátó udvarára.

Az esőzések utáni esővíz elvezetése

NYÍRSÉGVÍZ teteje

Tisztelt Felhasználók!
Bizonyára Önök is tapasztalják, hogy az elmúlt évek éghajlatváltozása következtében Magyarországon egyre szárazabbak a tavaszi, nyári hónapok és egyre jellemzőbbek a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű esőzések, melyek komoly problémákat okoznak térségünkben. A rövid idő alatt lehullott, intenzív csapadékot a közterületeken található nyílt, illetve zárt elvezető rendszerek képtelenek egyszerre elvezetni, azonban ezúton is kérjük a Tisztelt Felhasználókat, hogy

az esőzések után NE A SZENNYVÍZCSATORNÁBA vezessék
a megnövekedett mennyiségű csapadékvizet, mert:

TÁJÉKOZTATÓ - tanévkezdési támogatásról

Tisztelt Lakosság!

Az önkormányzat képviselő-testületének a szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 4/2021. (X.5.) rendelete az alábbiakban rendelkezik a tanévkezdési támogatás szabályairól:
„5. Tanévkezdési támogatás
6. §

Falunap 2022

falunap 2022 buli

Időjárás

booked.net

Névnap

2023. december 7. csütörtök
Ambrus
07:23 16:00

Holnap
Mária, Marion
napja lesz.